Orszag-palinkaverseny-dij-4A Földművelésügyi Minisztérium és a Pálinka Nemzeti Tanács szervezésében idén is megrendezésre került a Pálinka Országkóstoló, immár 3. alkalommal. Alig egy éves indulásunk óta elkészített pálinkáink minősége lehetővé tette, hogy mind hazai, mind európai porondon is megméressük a Czetis ház pálinkáit. Az utóbbi évek minőségi javulásának köszönhetően egyre több termékminta, és főzde vesz részt szakmai versenyeken, így a szakma által támasztott minőségi követelmények is egyre magasabb dimenziókat követelnek meg. A június 21-i eredményhirdetésre a legnagyobb hazai főzdék közt, alig egy éves működés után a Czetis Ház és pálinkamesterünk Balogh Krisztián is meghívást kapott. Az eredményhirdetés és díjkiosztás helyszínéül az Országház felsőháza szolgált.

Az Országkóstolón idén 51 kereskedelmi főzde vett részt 327 kereskedelmi mintával. A már korábban említett erős mezőnyből a Czetis Ház mintái közül Katinka szilvapálinkánk-Arany, Cigánymeggy pálinkánk-Ezüst, Sárgamuskotály és Fürtösmeggy pálinkánk pedig Bronz minősítést ért el. A Kiemelkedő minőségű minták közül az idei évben ismételten kiválasztásra kerültek az ország pálinka-kiválóságai is. További megtiszteltetés, és munkánk elismeréséül szolgál, hogy a kiválóságok között tudhatjuk a 2016. évben Katinka és Cigánymeggy pálinkánkat is. Balogh Krisztián a díjakat Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől vehette át.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a Czetis Ház elért eredményeinknek köszönhetően felkerült az ország pálinkatérképére ezáltal is teljesebbé téve azt.

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés